2012. 10. 16.

A FÉSZEK Klub


A XIX. század végén a művészeknek különböző kávéházakban volt asztaltársaságuk. A Royal Szálló kávéházában találkozgató "royalisták" egy nap úgy határoztak: önálló klubot alapítanak, amely valamennyi művészeti ágat képviseli. Először az Andrássy úti Drechsler-palota I. emeleti helyiségében, csütörtökönként tartották összejöveteleiket, majd 1901. szeptember 7-étől a Kertész utca 36. szám alatti épületben. A klub nevének ötlete Zilahy Gyulának, a Nemzeti Színház színészének érdeme; ő javasolta, hogy a "FESTŐK, ÉPÍTÉSZEK, SZOBRÁSZOK, ZENÉSZEK, ÉNEKESEK és KOMÉDIÁSOK kezdőbetűit felhasználva, nevezzék azt FÉSZEKnek.

A FÉSZEK épülete, 1901-ben
(Kép forrása)

Az alapítók között volt Benczúr Gyula festő, Bródy Sándor író, Csortos Gyula színész, Fadrusz János szobrász, Fényes Adolf festő, Góth Sándor színész, Hegedűs Gyula színész, Heltai Jenő író, Hubay Jenő zeneszerző, Kacsóh Pongrác zeneszerző, Kernstok Károly festő, Lechner Ödön építész, Molnár Ferenc író, Ódry Árpád színész, Pethes Imre színész, Rippl-Rónai József festő, Rózsahegyi Kálmán színész, Stróbl Alajos szobrász, Szinyei Merse Pál festő, Újházi Ede színész és Vaszary János festő.

Az épület bejárata napjainkban
(Kép forrása)
A Fészekben működtek a képzőművészeti társaságok (Benczúr-, Szinyei Merse Pál-, Pál László- és Cennini Társaság). Itt tartotta üléseit a Színészek Szövetsége, a Színpadi Szerzők Egyesülete, a Színházigazgatók Szövetsége, a Színészek Sportegylete, a Külföldi Sajtó szindikátusa (érdekképviseleti választmánya), az építőművészet, az iparművészet és a Pen Club (Pen, az angol Poéták, Esszéisták és Novellisták kezdőbetűiből álló rövidítés, mely egyben angolul tollat jelent). 

A klubnak idővel sikerült megvennie a Fészek épületét és a mellette lévő házat is (Kertész u. 34.). Kiss Géza műépítész készítette el az összevont épület átalakítási terveit, majd Bálint Zoltán és Jámbor Lajos műépítészeket bízták meg a Fészek teljes arculatának megtervezésével. 

Az épület egyik legismertebb része az udvari, itáliai kolostorkerengők mintájára épült ún. "toszkán kerengő" (a már említett Bálint Zoltán és Jámbor Lajos  tervezte), az árkádok ívek fölött neves művészeket – Dériné, Benza, Blaháné, Izsó, Liszt, Munkácsy, Kupeczky, Ybl és Egressy – ábrázoló, színes majolikatondókkal (tondó: kör alakú dombormű vagy festmény). Az udvaron a budai várból átmentett gázlámpák állnak.

A "toszkán kerengő"
(Kép forrása)

1945 januárjában a gettó sarkán álló épületet több bomba és belövés érte, használhatatlanná vált. A tagok saját finanszírozással állították helyre.

1950-ben a Művészklubot burzsoá találkozóhelynek címkézve államosították, de a rendszerváltásig működési feltételei biztosítottak voltak. Önállósága és államosított épülete 1989-es visszaszerzésével egy időben azonban fenntartó támogatása megszűnt, önfenntartásra kényszerült. Azóta egyre nehezebben tudja működéséhez és épülete fenntartásához a financiális lehetőséget előteremteni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése